Joanna Khandjieva
Az interjú 2023-ban készült Berlinben, ahol Joanna antropológusként dolgozott. Jelenleg is ott él.
Joanna Berlinben ( 2023)
4 éve élsz Berlinben. Mi a vonzó számodra ebben a városban?
Néhány hete például egy nyilvános szórakozóhelyen jártam, ahol az átlag közönség együtt bulizott fogyatékkal élőkkel. A helyszín infrastruktúráját ennek megfelelően alakították ki, és biztosították a megfelelő személyzetet is. Berlinben az ilyen események nem számítanak különlegesnek, és senki sem jött zavarba, hogy „jajj, ne nézzünk oda”, „próbáljunk meg természetesen viselkedni.” Mindenki fesztelenül élvezte az estét. Az a tapasztalatom, hogy a berliniek nyitottak, és fontos érték számukra, hogy mindenki részt tudjon venni a közösségben. Az esemény megható volt, mondtam is a barátaimnak, hogy az ilyen pillanatokért szeretek itt élni. Az is nagyon meghatározó élmény számomra, hogy milyen Berlinben melegnek lenni. Otthon sem takargatom már ezt, bár nem volt mindig könnyű. Szüleim is tudnak róla és a baráti közegem is teljesen elfogadó. De itt sokkal szélesebb körben kezelik természetesen a homoszexualitás kérdését. Rengeteg meleg bár van, és senki nem néz meg, ha az utcán megfogom a feleségem kezét, vagy megcsókolom. Berlin egy toleráns, multikulturális város. Még soha sehol nem éreztem magam olyan szabadnak, mint itt.
És mi az, amit nem szeretsz az itteni életedben?
Bár kicsit ellentmond annak, amit az imént mondtam, de mégis Berlinben éreztem magam életemben először megbélyegzettnek és kirekesztettnek. Fekete a hajam, sötétebb tónusaim, és a vonásaim alapján leginkább a kurd-török kisebbségre hasonlítok. Emiatt előfordul, hogy elutasítóan bánnak velem. Például volt már olyan, hogy az biztnsági emberek akadékoskodtak amikor be akartam jutni valahova, miközben a feleségem, aki tipikus szőke német, simán bejutott. Ilyenkor nehéz tetten érni, hogy ez most valóban azért van mert töröknek néznek, vagy csak egyszerűen bunkók, de összességében mégis azt gondolom, hogy a török kinézetem miatt érnek kellemetlenségek. Nagyon furcsa és elég rossz érzés, hogy amint kimegyek az utcára, magamon viselek egy előítéletekkel terhelt, megbélyegzett szerepet. Talán ehhez hasonló élmény lehet ma romának lenni Magyarországon, de ennek sokkal durvább konkrét társadalmi szintű következményeivel együtt. Számomra mindez azért is nehéz, mert korábban soha nem tapasztaltam ilyesmit, és hirtelen nem tudtam vele mit kezdeni. Ráadásul mivel nem vagyok török, nem igazán tudom elhelyezni magam a történetben. Nem ismerem a kontextust, a német-török identitáshoz fűződő értelmezéseket, reakciókat, válaszreakciókat.
Hogyan kezeled a helyzetet?
Egy ponton úgy döntöttem, hogy ez így nem megy tovább. Nem fogom magam kellemetlenül érezni, hiszen nem csinálok semmi rosszat.Tudatosítottam magamban, hogy igenis jogom van itt élni, ugyanúgy mint bárki másnak. Ha valakinek ez nem tetszik, az az ő baja. Ma már, ha valaki bunkón szól, nem hagyom, visszaszólok. Megváltozott a hozzáállásom. Keményebb és öntudatosabb lettem. Ezt persze egyértelműen a középosztálybeli neveltetésemnek is köszönhetem. Az is sokat számít, hogy idővel jobban megismertem a török kisebbség történetét, politikai helyzetét. Ma már jobban látom, hogy kinézetem és az engem ért sérelmek egy nagyobb társadalmi problémára mutatnak, arra, hogy a német politika a hatvanas évek elejétől kezdve nem kezeli megfelelően a meghívott török vendégmunkások helyzetét, és később sem talált megoldást az egyre növekvő török kisebbség inklúziójára. Ezzel a problémával a német társadalomnak és politikusoknak ma is lenne dolga. Az engem ért atrocitások a társadalom anomáliáira mutatnak rá. Ha erre gondolom nem veszem az egészet személyesnek. Az is rengeteget segített, hogy nagyon támogató közegben élek. Ha a barátaimnak bármilyen kellemetlen élményt elpanaszolok, együttéreznek velem, kritikusan tekintenek a mainstream német társadalmora. Ők a berlini szolidáris kultúrát képviselik, amiről előszőr beszéltem.
Érdekes a kettőség: pont abban a városban érzed magad igazán szabadnak, ahol életedben először éltél át hátrányos megkülönböztetést is.
A világ összetett és bonyolult. és intoleráns emberek mindenhol vannak. Ezzel együtt szetrintem az határozza meg leginkább egy város alaphangulatát, hogy a társadalom egésze milyen értékrendet képvisel, milyen viselkedési formákat bátorít és mit ítél el, illetve milyen potenciál van egy közösségben. Berlinben a tolerancia és a nyitottság nagyon meghatározó alapértékek, amik a társadalmi normákat is formálják. Ettől még persze sok másságot nem tűrő ember él itt is, de nem ez a norma. Ez rengeteget számít.
Magyarországon származott valaha hátrányod abból, hogy bolgárok a szüleid?
Nem. Ötéves koromban költöztünk Budapestre, ott nőttem fel, anyanyelvi szinten beszélek magyarul. Nem tűnik fel senkinek, hogy bolgár vagyok. Amikor néha kiderül, az sem zavar senkit. Én magyarnak és bolgárnak is érzem magam.
Miért költözött a családod Magyarországra?
Az 1990-es évek közepén jöttünk el Bulgáriából, ahol a politikai átmenet sokkal keményebb volt, mint Magyarországon. A gazdaság mélyrepülésbe kezdett, számos nagy bank csődbe ment, az infláció 300 %-os volt. A közbiztonság is egyre romlott. Az új viszonyok átrendezték a munkaviszonyt is. Sokan elköltöztek akkor, ahogy az én családom is. Édesanyám a hetvenes években Magyarországon járt egyetemre, Bulgáriában pedig a magyar-bolgár kulturális intézetben dolgozott, ahol szintén megváltoztak a körülmények. Jól ismerte, szerette Budapestet, a magyar kultúrát, ezért is merült fel lehetőségként, hogy odaköltözünk. 27 éves koromig éltem Budapesten, utána jöttem Berlinbe.
Mi tanultál, dolgoztál Budapesten?
A gimi után nem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék csinálni. Nem volt jobb ötletem, hát jelentkeztem az angol szakra, anyukám is oda járt. Az egyetem alatt elkezdtem önkéntesként dolgozni a Van Helyed Alapítványnál, amely Ózd környékén élő hátrányos helyeztű roma gyerekek oktatásával foglalkozik. Három évig önkéntesként, majd utána három évig valamilyen állásban dolgoztam náluk. Ez az időszak nagy hatással volt rám. Személyesen láttam és tapasztaltam, hogy az oktatás milyen mértékben képes befolyásolni egy gyerek életét. Például az egyik fiatal, akivel én is foglalkoztam, ma Leidenbe jár egyetemre, vagy mások verseket publikálnak, fordítanak, beszédeket mondanak. Tudom, hogy honnan indultak, elképesztően értékelem hova jutottak. De azt is jól látom, hogy az ilyen és ehhez hasonló sikertörténetek nagyon ritkák, hihetetlen rendszerszintű hézagok vannak. Komoly politikai és társadalmi támogatás nélkül a mélyszegénységből és a hátrányos helyzetből iszonyú nehéz kitörni, szinte lehetetlen. Az alapítványnál végzett munkám alatt jöttem rá, hogy a társadalmi jelenségek érdekelnek igazán. Szakot váltottam, és a társadalmi tanulmányok szakon végeztem el az alapképzést.
Joanna Berlinben (2023)
Miért jöttél Berlinbe?
A BA után mindenképpen szerettem volna külfölön továbbtanulni. Eredetileg egy indiai egyetemre akartam jelentkezni, Bangalore-ba, mivel éveken át egy kis magyar szervezet a Csoma Szobája Alapítvány, oktatási és kutatási programját vezettem Zanglában, Indiában. Időközben azonban egyre komolyabbá vált a párkapcsolatom, egy félig német, félig magyar lánnyal.
Végül úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, milyen az élet Berlinben, aztán majd meglátjuk. Jelenleg a MA-t végzem etnográfia szakon, és közben a Research Institute for Sustainability-nél dolgozom. Amikor idejöttem egy szót sem beszéltem németül. Két évbe telt, hogy az egyetemen elvárt szintre jussak. Szerencsémre munkát azonnal találtam angol nyelven, a berlini székhelyű Európai Roma Kulturális Intézetben mint pénzügyi asszisztens, menedzser.
Milyen terveid vannak?
A mester képzés után a doktori fokozatot is szeretném megszerezni, utána pedig akadémiai pályán szeretnék maradni, Magyarországon szeretnék tanítani.
Ezek szerint idővel visszaköltöznél Magyarországra?
Nem, bár eredetileg ez a lehetőség is szerepelt a terveink között. Ma már a feleségemmel úgy gondoljuk, hogy biztos nem költözünk haza. Családot tervezünk, és szerintünk a gyerekeknek nehéz dolga van ma Magyarországon, ha melegek a szülei. Sem intézményi sem társadalmi szinten nem elfogadott ez a családmodell. Nem tehetem meg a leendő gyerekeimmel, hogy ilyen társadalmi szintű utálatnak teszem ki őket. Eredetileg egyébként Magyarországon szerettünk volna örökbe fogadni, de az új törvények miatt ez sem lehetséges. Jelenleg azt tervezzük, hogy Bulgáriában próbálkozunk, majd családunkkal talán Bécsbe költözünk. Bécsből Magyarországra vonattal járhatnék tanítani.
Miért fontos, számodra, hogy Magyarországon taníts?
Egyrészt azt gondolom, hogy ott kell tanítani, ahol a leginkább szükség van rá. A tanítás az egyik legjobb eszköz arra, hogy a fiatalokból nyitott, érzékeny, kritikusan gondolkodó felnőttek váljanak, egy társadalom pedig akkor működik jól, ha tagjait ez az attitűd jellemzi. Úgy érzem, hogy ebből a szempontból Magyarország rossz irányba halad. Az emberek bezárkóznak a saját kis világukba, és zsigerből elutasítják az eltérő véleményeket, világnézeteket. Persze ez általánosítás, de határozottan érzek egy ilyen tendenciát, az elmúlt években, amióta elköltöztem otthonról. Nem az embereket hibáztatom, a rendszerrel van a baj. Ha egy rendszer elnyomja az önálló gondolkodást és a nyitottságot, biztos nem ez lesz a társadalomban uralkodó szellemiség és attitűd. Szívem szerint egyébként gimnazistákkal foglalkoznék, mert nagyon szeretem ezt a korosztályt, de Magyarországon, a nemzeti
alaptanterv annyira merev, hogy szinte alig lenne lehetőségem olyan oktatási módszereket használni, amelyeket jónak tartok. Az egyetemen ma még mindig nagyobb szabadsága van egy tanárnak. Azért is szeretnék otthon tanítani mert nagyon kötődöm Magyarországhoz. Életem meghatározó részét ott töltöttem, magyar az anyanyelvem, rengeteg magyar barátom van. Otthoni életem egyértelmű referenciapontként szolgál gondolkodásomban és érzelmeimben. Fontos hely számomra.
Hol élsz jelenleg Berlinben?
Északon, Prenzlauer Bergben egy önszerveződő közösségben. Nem biztos, hogy ez a megfelelő szó, angolul community led housingnak, németül Hausprojektnek nevezik. Otthon ez a lakhatási forma csak csírájában létezik, bár voltak fontos kezdeményezések. Arról van szó, hogy egy csapat ember él együtt azzal a céllal, hogy közösséget alkossanak. Mindenkinek van saját lakrésze is, de több helységen, például a nappalin, a konyhán, a kerten stb. osztozkodnak. A közösségek általában valamilyen értékrend vagy cél mentén szerveződnek, mint például biogazdálkodás vagy valamilyen társadalmi ügy. Mi 22-en élünk együtt egy modern házban. Együtt étkezünk, és sok közös programot szervezünk. Közösségünk felvállalt célja a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem. Az épületben van egy nagy rendezvényterem is, ahol nyilvános politikai vitafórumokat, előadásokat, kulturális eseményeket és vetítéseket szervezünk. Az egyik lakrészt pedig arra tartjuk fent, hogy átmeneti szállást biztosítsunk olyanoknak, akik elvesztették az otthonukat.
Anyagilag mit jelent egy közösségorientált házban lakni?
Általában az ilyen házak olcsóbb lakhatást nyújtanak a piaci áraknál. Részben azért, mert a lakók osztozkodnak bizonyos tereken és költségeken. A mi házunk esetében a díj amit fizetünk azért is alacsony, mert egy német hálózat, a Mietshauser Syndikat része vagyunk. Ez egy nonprofit szervezet, amely kb. 30 éve létezik, jelenleg 166 ingatlan tartozik hozzájuk. A szindikátus alapítói kidolgoztak bizonyos jogi és együttműködési kereteket, amelyek nagyon jól működnek. Egy adott ház lakói által fizetett díjból a ház fenntartási költségeit, az ingatlanra felvett banki- és mikro hitelt törlesztik, vagy más közösségeknek segítenek hasonló közösségorientált ingatlanokat létrehozni. Továbbá, ha egy lakás a Mietshauser Syndikat hálózat részévé válik, annak tulajdonrészessége miatt, azt eladni nem lehet. Emiatt ezek a lakások már nem kerülnek vissza a profitorientált ingatlanpiacra, és a bérleti díj alacsony marad.
A szindikátus két alapvető célja a megfizethető lakhatás és a közösségi élet erősítése. Ha elköltözöl a tulajdonrészedet átadhatod egy új embernek, de nem akárkinek. A közösség együtt dönt arról, hogy melyik jelentkezőt fogadják el, hiszen nem mindegy, hogy kivel kell majd együtt élniük.
Mennyire vagy jóban a ház lakóival? A barátaidnak tekinted őket?
A lakók közül egyik a felségem. Rajta kívül egy embert tartok valóban a barátomnak. De egy jól működő közösségben nem szükséges, hogy mindenki a legjobb barátod legyen. Jó viszonyban vagyok mindenkivel, számíthatunk és odafigyelünk egymásra.
Ahol sok ember él együtt, ott konfliktusok is gyakran felmerülnek. Ti ezeket hogyan kezelitek?
Különböző módszerekkel mindig a megoldást keressük. Számos szervezet is létezik, amely konfliktuskezelő tréningeket és tanácsadást nyújt önszerveződő közösségeknek. Ahol emberek együtt élnek – akár egy kisebb közösségben vagy a társadalomban –, ott nem feltétlenül arra kell törekedni, hogy egyáltalán ne legyenek konfliktusok és mindenki hasonlóképpen gondolkodjon, hanem arra, hogy megtanuljuk a konfliktusokat kezelni és a másságot elfogadni.
Joanna Berlinben (2023)