Kátai Anna
Anna gyermekpszichiáter; az interjú 2024-ben készült Lausanne-ban, ahol jelenleg is él.
Anna Lausanne-ban (2024)
Miért és mikor költöztél el Magyarországról?
2018-ban, a választások után mentem el otthonról, mert a Fidesz győzelme óriási pofonként ért. Előtte azt hittem, hogy a társadalom többsége – hozzám hasonlóan – változásra vágyik. Akkorra már mindenki, akit kicsit is érdekelt a politika, tisztában volt vele, hogy a Fidesz felső vezetése szétlopja az országot, vagy felesleges beruházásokra, például stadionokra költi a közpénzt. Egymást követték az oktatást, az egészségügyet és a sajtószabadságot érintő tiltakozások, amelyeken én is gyakran részt vettem.
Mindezek ellenére a Fidesz nemcsak hogy megnyerte a választást, hanem jelentős fölénnyel győzött. Iszonyúan csalódtam. Úgy éreztem, hogy egy szűk réteg tiltakozik, miközben az ország többsége mégiscsak elégedett azzal, ami van. Nemcsak a politikában, hanem a társadalomban is csalódtam, mert végső soron az emberek megszavazták ezt a rendszert.
Hogyan találtál munkát külföldön?
Pont a választások idején fejeztem be az orvosi egyetemet, és amikor kiderült, hogy a Fidesz ismét győzött, eldöntöttem, hogy külföldön keresek rezidensi állást. Fél év múlva, novemberben már Svájcban dolgoztam. Sok helyen van orvoshiány, így orvosként nem nehéz elhelyezkedni külföldön, ha az ember folyékonyan beszéli az adott nyelvet.
Miért pont Svájc?
Jól beszélek franciául, ezért francia nyelvterületen kerestem munkát. Bár nagyon vonzott Németország – Berlin különösen –, sajnos nem tudok németül. Franciaország pedig azért esett ki, mert ott a diplomám honosítása rengeteg vizsgához kötött, míg Svájcban csupán egy hivatalos elismerésre volt szükség, ami bár pénzbe került, de nem igényelt külön vizsgákat. Így Svájc francia nyelvű területére koncentráltam az álláskeresést.
Először Yverdon-les-Bains-ben találtam munkát, de már akkor Lausanne-ban laktam, mert nem szerettem volna kisvárosban élni. Lausanne nagyvárosias hangulatú, pezsgő kulturális élettel, rengeteg színházzal, kávézóval és vendéglővel. Az első négy évben ingáztam a munkahelyemre, ami nem volt könnyű, de egy éve már Lausanne-ban is találtam állást. Jelenleg egy rendelőben dolgozom, ami körülbelül 15 perc bicikliútra van a lakásomtól
Lausanne egy meredek hegyoldalba épült város. Hogy lehet itt biciklizni?
Elektromos biciklit használok. Nem egy olcsó darab, de a város meg a lausanne-i korhàz támogatást ad rá. Valóban nagyon meredekek az utcák, ezért több helyen liftet és mozgólépcsőt is építettek, hogy az idősebbek és a nehezebben mozgó emberek könnyebben közlekedhessenek.
Mi a foglalkozásod?
Gyermekpszichiáter vagyok, most tettem le a rezidensi szakvizsgát. A COVID alatt szerettem meg igazán ezt a területet. A pandémia hatalmas változást hozott mindenki életében, és a gyerekek különösen nehezen birkóztak meg a helyzettel. Küzdöttek a bezártsággal, a szorongással, és sokszor úgy érezték, hogy nem értik őket. Engem mindez nagyon megérintett, és igazán foglalkoztatott, hogyan lehet segíteni azoknak a fiataloknak, akik nem mindig tudják, hogyan beszéljenek a problémáikról, és hogyan találjanak kiutat bonyolult érzéseikből.
A gyerekpszichiátria és általában a pszichiátria nagyon összetett terület, és nehéz benne látványos eredményeket elérni. Részben ezért is hiányszakma. A sebész munkája egyértelműbb. Ha valakinek vakbélgyulladása van, az orvos tudja, mit kell kivágni, és az is világos, mikor gyógyult meg a beteg. A pszichiátriai esetek viszont sokkal összetettebbek, és nem olyan látványos a gyógyulás. De számomra minden egyes kis lépés, amit a gyerekekkel és a csalàdjukkal együtt elérünk, hatalmas örömet okoz. Csak ilyen hozzáállással lehet ezen a területen eredményeket elérni.
Sok orvos anyagi megfontolásból hagyta el Magyarországot. Ez nálad is szerepet játszott?
Nem, az anyagi szempontok nem befolyásolták a döntésemet. Jó anyagi körülmények között nőttem fel, és fiatalon nem igazán gondolkodtam azon, hogy mennyi lesz a fizetésem, vagy mire lesz az elegendő. Lehet, hogy később felmerült volna, nem tudom, de amikor elköltöztem ezzel nem foglalkoztam.
Amióta elmentél, az orvosok bére jelentősen emelkedett. Erről mi a véleményed? Mennyiben változtat ez az otthoni orvosok helyzetén?
Természetesen jó, hogy emelték a béreket, de ez önmagában nem oldja meg az egészségügy problémáit. A kórházak és rendelők állapota siralmas, az eszközhiány továbbra is óriási gond, és a nővérek bérét alig emelték, így még mindig súlyos munkaerőhiány van. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz dolgozni, mert folyamatosan azt érzed, hogy nem tudod megfelelően ellátni a betegeket.
Sokan bírálják azokat, akik az egyetem után elhagyják az országot, mondván, hogy az állam finanszírozta a képzésüket, de a tudásukat máshol kamatoztatják.
Tudom, hogy ez gyakran felmerül, de szerintem az állam feladata lenne olyan körülményeket teremteni, ahol a végzett szakemberek szívesen maradnak, és ahol megbecsülve érzik a munkájukat. Ha ez még törekvés szintjén sem valósul meg, akkor szerintem jogom van úgy dönteni, hogy máshol szeretnék dolgozni.
Ráadásul én nem szívesen jöttem el otthonról. Jó életem volt: aktív társasági életet éltem, rengeteget jártam színházba, amit imádtam, és nagyon szoros kapcsolatban voltam a családommal, ami most is így van. Az anyagi helyzetemmel sem volt probléma. Egyáltalán nem akartam mindent hátrahagyni és újrakezdeni. De amikor 2018-ban azt láttam, hogy minden marad a régiben, és a társadalom ezt elfogadja, úgy éreztem, hogy itt az idő, mennem kell. Az első három év nagyon nehéz volt Lausanne-ban. Lehet erre azt mondani, hogy „Ne már, Svájcból panaszkodik!”, de tény, hogy egyedül nehéz új életet kezdeni bárhol. Újra fel kell építened az életed: megállni a helyed, barátokat találni, alkalmazkodni mindenhez, ami ismeretlen és szokatlan. Huszonöt évesen, egyedül, ez nem könnyű.
Anna Lausanne-ban (2024)
Hogy megy a beilleszkedés?
Mostanra már vannak barátaim, az évek során ez is kialakult. Szerencsére Lausanne egy nagyon nemzetközi város – a jólét és a biztonság sokakat vonz a világ minden tájáról. Különösen nagy a francia, olasz és portugál közösség. Mivel rengeteg a külföldi, a helyiek is nyitottabbak. A rezidensi program alatt összebarátkoztam néhány kolléganőmmel, akikkel azóta is nagyon jó kapcsolatot ápolok. A legjobb barátaim itt a volt kollégáim, valamint a régi gimnáziumi barátaim, akik Zürichben élnek. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a legjobb gyerekkori barátaimmal végül egy országban kötöttünk ki. Három éve elkezdtem lindy hop-ot táncolni az itteni swingtánc-egyesületben, ahol újabb közeli barátságokra leltem, közös szenvedély mentén. Nagyon sokféle hátterű ember gyűlt itt össze, és tetszik, hogy a közös programok, a zene és a tánc révén könnyen megtaláljuk a közös hangot. Gyakran szervezünk swing workshopokat is, ahová más országokból is érkeznek táncosok.
Otthoni barátaiddal hogyan tartod a kapcsolatot?
A legjobb barátaim a gimnáziumi osztálytársaim az Apáczaiból, valamint a volt kollégáim a Katona József Színházból, ahol három éven át együtt dolgoztunk nézőtér-ügyeletesként. Sokan közülük már külföldön élnek, de rendszeresen beszélünk telefonon. Amikor még vonattal jártam dolgozni Lausanne-ból, útközben mindig felhívtam valakit beszélgetni. Ha tehetem, meglátogatom őket, és ők is jönnek hozzám. Svájc központi helyen fekszik Európában, így bárhonnan könnyen elérhető, csak sajnos elég drága mulatság itt az utazgatás.
Felteszem, hogy a svájci egészségügyi rendszer jobb, mint a magyar.
Persze, de az anyagiakon túl két dolog különösen szimpatikus számomra a svájci kórházi viszonyokban.
Magyarországon az egészségügy nagyon hierarchikus, és sokszor hiányzik belőle a csapatszellem. Beszédes például, hogy amikor 2018-ban részt vettem néhány nővértüntetésen, alig volt ott orvos. Sajnos sok orvos nem érzi fontosnak, hogy kiálljon mellettük. Svájcban ez teljesen más: itt a kórházban mindenki egy csapat része, a főorvostól a segédápolóig. Mindenki ugyanazért a célért dolgozik, és mindenkit meg is becsülnek.
A másik a rasszizmus kérdése. Magyarországon többször hallottam, hogy amikor felvesznek egy beteget, hozzáteszik a diagnozis mellé: „roma.” Svájcban ez egyszerűen elképzelhetetlen. Persze, itt is létezik rasszizmus – mindenhol van –, de nagyon nem mindegy, hogy olyan társadalomban élek, ahol ezt nyíltan vállalni kínos, vagy egy olyanban, ahol hallgatólagosan elfogadott.
Mi a legjobb élményed Lausanne-ban?
Nehéz egy dolgot kiemelni, de most, hogy itt sétálunk a tóparton, az jut eszembe, hogy mennyire szeretem, hogy ennyire közel van a természet, különösen a tó és a hegyek. Lausanne a Genfi-tó partján fekszik, és bárhol vagyok a városban tíz perc alatt a tóparthoz érek. Ha kicsit kimozdulnék, vonattal negyed óra alatt már egy kis faluban vagy a borvidéken találom magam. Az állandó közelség a természethez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek itt. És hát gyönyörű. Mielőtt ideköltöztem, sokat hallottam arról, milyen szép Svájc, de ezt igazán csak akkor érti meg az ember, ha maga is látja.