Ki a kedvenc divatfotósod?

Sok kedvencem van, de most hirtelen Peter Lindbergh jut eszembe. Lindbergnek sikerült számos világsztárt meggyőznie, hogy smink nélkül álljanak a kamerája elé, és gyönyörű, különleges hangulatú képeket készített többek között Cate Blanchettről, Uma Thurmanról és Kate Mossról. Számomra szimpatikus a Lindbergh által képviselt irány. Szerintem is attól lesz igazán jó egy kép, ha kifejező az arc a gesztusok és érzelmileg hatnak ránk.

 

Miért jöttél el otthonról?

Részben szakmai okok miatt, részben pedig mert világot szerettem volna látni. Nyolc éve húszévesen kerültem a divatfotózás világába, és komoly hátránynak éreztem a koromat.  Gyakran tapasztaltam, hogy egy-egy megbízás kapcsán túl fiatalnak tartanak, és nem azt nézték, hogy milyen fotókat készítek.  Megértem, hogy nagyobb rizikóval jár fiatalokkal dolgozni, mint egy tapasztaltabb szakmai tekintéllyel, ugyanakkora nyugati divatlapok mégis vállalják ezt a kockázatot, mert keresik az újszerű látásmódokat. Még otthon éltem amikor a Vouge leközölte egyik kedvenc fiatal divatfotósom több oldalas anyagát. Ez a lap a szakma csúcsa, nagy elismerést jelent, ha valaki a hasábjain megjelenhet. Akkor fogalmazódott meg bennem igazán, hogy talán nekem is érdemes lenne külföldön szerencsét próbálnom. Szerintem az elmúlt néhány éveben sokat változott otthon a helyzet, és nyitottabb, „bevállalósabb” lett a szakma. Engem azonban a kíváncsiság is hajtott az elköltözésben, ki szerettem volna próbálni, hogy milyen külföldön egy más kultúrában élni és dolgozni.

 

Egy éve élsz Amszterdamban,  mit gondolsz az elmúlt időszakról?

Nagyon szerencsés évet tudhatok magam mögött. Két többoldalas fotósorozatom is megjelent ismert holland magazinokban, a JAN-ban és a Vogue livingben. Az egyik anyag egy holland modell és a gyereke kapcsolatára fókuszál, a másik a Nanushka divatcég két alapítójának, Sándor Szandrának és Balaszti Péternek az otthonát mutatja be.

 

Hogyan kaptad ezeket a megbízásokat?

A holland modellt, Shona Lee Galt én kerestem meg az ötletemmel nem sokkal azután, hogy Amszterdamba érkeztem. Olyan sorozatot szerettem volna készíteni, amely divatfotó, de egyúttal érzékelteti egy anya és gyermeke őszinte, hétköznapi pillanatait: ahogyan az utcán együtt kóborolnak, fociznak a játszótéren, otthon készülődnek, öltözködnek. Shona akkoriban egyedül nevelte a gyerekét, felkeltette az érdeklődését az ötlet, és elvállalta a munkát. Amikor elkészült a sorozat, kinyomtattam a képeket, és elvittem a holland divathétre, ahol tudtam, hogy a Vogue magazin főszerkesztője kerekasztalbeszélgetést tart. A beszélgetést követően odamentem hozzá, és megkértem, hogy nézze meg a munkámat, mert kíváncsi vagyok a véleményére. Nagyon tetszettek neki a képek, és később behívtak egy megbeszélésre. Az anyagot végül a JAN nevű divatmagazinban jelentették meg. Nemsokkal később megbíztak, hogy készítsek képeket a Nanushka cég vezetőinek az otthonáról, amelyet a Vogue Living hasábjain közöltek.

​

Hogyan tovább?

A Vogue és a JAN is elsősorban szabadúszó fotósokkal dolgozik, és azt választja, akinek az adott témához leginkább illik a stílusa. Remélem, hogy a közös munkák révén én is bekerültem a rendszerükbe, és később más feladatokkal is megkeresnek.  Jelenleg azon dolgozom, hogy kialakítsak egy stabil ügyfélkört, amely izgalmas munkalehetőségeket biztosít. Ez rengeteg idő és energia: sok email, jelentkezés és folyamatosan követni kell a eseményeket, lehetőségeket, amelyek munkákhoz vezethetnek.

 

Milyen volt a kezdet, amikor kijöttetek?

Zoliva, a férjemmel már több éve terveztük, hogy külföldre költözünk, és havonta félretettünk pénzt, hogy legyen néhány hónapos tartalékunk. A portfóliómat is nagyon tudatosan építettem, és rengeteg munkát elvállaltam. Elsősorban a divatfotózásra koncentráltam, mert ez érdekel igazán, de más jellegű anyagokat is készítettem, mint például gasztró-, és termékreklám-fotókat. Nem tudhattam, hogy külföldön milyen lehetőségek adódnak. Végül akkor költözünk el otthonról, amikor Zoli állást kapott Amszterdamban. Egy magyar barátunk szólt, hogy új embert keresnek a design cégénél. Zoli megpályázta, és megkapta a pozíciót. Ezután én is rögtön megmozgattam mindent, kerestem a kapcsolatokat, munkalehetőségeket. Sokan mondják, hogy ha külföldre mész, mindent a semmiről kell kezdeni. Ez annyiban nem igaz, hogy a tapasztalat, a tudás nem vész el. A portfóliómnak köszönhetően kaptam meg az első megbízásaimat és találtam menedzsert is, aki segített további munkákat keresni.

 

Hogy megy a beilleszkedés Amszterdamban?

Szerencsések vagyunk, mert mint említettem egy nagyon jó barátunk, Peti, már évek óta itt él. Nagy társasága van, és amikor megérkeztünk, rögtön a szárnyai alá vett bennünket. Ismerősei közül sokakkal mi is összebarátkoztunk. Érdekes, hogy egy idegen nyelven is menyire jól meg lehet találni valakivel a közös hangot, ha hasonló a világnézetetek. Amikor ideérkeztem, elég jól beszéltem angolul, de nem annyira, mint most, és soha előtte nem éltem idegennyelvi környezetben. Kicsit tartottam attól, hogy milyen lesz, ha nem az anyanyelvemen kommunikálok. De valójában izgalmas élmény egy új nyelven kialakítani a saját hangomat, és megtalálni az utat egy másik ember személyiségéhez. Egyébként a baráti társaságunk nagyon nemzetközi, és angol a közös nyelv. Emellett tanulok hollandul is.